A Honda a 100. Giro D'Italia hivatalos szponzora, valamint a verseny lebonyolításához szükséges autók és motorok szállítója

A Honda Motor Europe Italy hivatalos szponzorként, valamint a szervezői autók és motorok biztosítójaként segíti a 100. Giro d'Italiát.


A rendezvény a világ egyik legnagyobb sporteseménye, nézettsége a sportolók és a rajongók körében egyaránt kimagasló. Ezt bizonyítja, hogy a különféle – határokon átívelő – sajtómegjelenések és internetes kampányok mellett összesen 5500 órányi műsoridő készül a versenyről, amelyet 192 millió néző követhet nyomon tévében és további, nagyjából 16 millió a közösségi oldalakon.


A Corsa Rosa útjain több mint 130 autó kíséri majd a kerékpárosokat, ezeket egytől-egyig a Honda biztosítja a szervezők számára. A kocsik között a márka szinte minden modellje fellelhető lesz, közöttük az új Civic is, ami 1.0 és 1.5 literes VTEC Turbo motorjainak és markáns megjelenésének köszönhetően tökéletesen illik az efféle dinamikus sporteseményekhez. Emellett a kupék sportosságát és a szabadidő-autók sokoldalúságát ötvöző a HR-V is jelen lesz, a CR-V pedig VIP-autóként rója majd a kilométereket, lehetőséget adva a vendégeknek, hogy egyszerre élvezhessék a Giro d'Italia izgalmait és a Honda innovációit.


Akárcsak a Civic, a HR-V és a CR-V, a Civic Tourer is fontos szerepet tölt majd be Olaszországban, tudniillik ilyen modellek követik majd a résztvevőket a 3615 kilométeres úton, ami május 28-án, Milánóban ér véget.
A Honda járművei az elegancia, a teljesítmény és a műszakiság terén egyaránt kitűnnek kategóriájukból. Kifinomult, végtelenül kényelmes utasterük és osztályon felüli minőségük egyértelműen mutatja, hogy a japán gyártó termékei miért tökéletesek a sportolók számára is és miként szolgálják ki a legváltozatosabb igényeket.


A Honda nemrégiben teljes választékát megújította és kibővítette, méghozzá igen nagy sikerrel, ugyanis az új modellek rendkívül népszerűek a vásárlók körében és a vállalat eladásai is jelentősen nőttek.
Szintén remekül szerepelnek a motorkerékpárok piacán is, ami nem csoda, hiszen a Honda aszfaltos és terepes típusai rendkívül gyorsak, erősek és strapabíróak. Ezen tulajdonságaik teszik őket alkalmassá, hogy hatékonyan segítsék az olaszországi versenyt, illetve a minőségi TV-felvételek elkészítését.


Összesen harminc Honda motorkerékpár gurul majd az indulók nyomában, többségük a cég crossoverjei közül kerül ki, és a Honda teljesen egyedülálló, duplakuplungos automatikus váltóját (DCT) is magáénak tudhatja. A flottát öt CRF1000L Africa Twin és legalább 25 X-ADV alkotja, az előbbi nem más, mint a Honda legendás, kéthengeres túraendurója, az utóbbi pedig egy innovatív, többcélú nagyrobogó, ami tulajdonképpen a világ első „kétkerekű SUV-ja”.
A Giro d'Italia 12 millió emberrel teremt élő kapcsolatot, egyebek mellett autókiállításokon és termékbemutatókon is vetítik majd képeit. Kimagasló nézettsége annak is köszönhető, hogy szinte minden kommunikációs csatornát kihasználnak a szervezők; a televízióban például 350 órányi adás megy majd le, amiből 190 órányi lesz élő közvetítés. Ez naponta várhatóan 4,2 milliós nézőszámot jelent majd, az izgalmasabb szakaszok beszámolói pedig akár 10 millió embert is képernyőhöz szegezhetnek majd egy időben.